D

Aktualitások

A vagyon pszichológiája – vagyonalapítók kihívásai

Cikksorozatunk jelen részében a vagyonalapítókat vesszük górcső alá, akik hosszabb idő alatt, jelentős erőfeszítést téve szereztek komoly vagyont.

SZERZŐ:

hold_alapkezelo_logo_1

Varga Szabolcs, Gutmann

Immár egy éve volt szó a vagyon pszichológiájának megszületéséről, eddigi történetéről és általános hátteréről. Talán érdemes ezért három fontos kijelentést feleleveníteni. Az első, hogy a vagyon és az azzal járó státusz mind pozitív, mind pedig negatív irányba jelentős hatást tud gyakorolni, ezzel a kétarcúsággal a tanácsadóknak is érdemes tisztában lenniük. A második, hogy a vagyonos identitás kialakulása szakaszosan halad, a vagyon általi hatalom érzetétől a vagyon miatti konfliktusokon át a vagyonnal való megbékélés és integráció állapotáig. A harmadik pedig, hogy az emberek alapvetően háromféleképpen juthatnak vagyonhoz: életük során maguk szerzik meg erőfeszítés vagy szerencse révén, továbbá öröklés útján mások vagyona kerülhet hozzájuk. A gazdaggá válás módja is fontos meghatározója annak, hogy a vagyon hogyan befolyásolja a személyiséget vagy a jellemet.

A vagyonalapítók a vagyon okozta kihívások tekintetében a három vagyonszerzési mód közül talán a legszerencsésebb helyzetben vannak. Ennek egyik oka, hogy a beletett erőfeszítés miatt megérdemeltnek érzik a vagyonosodást, hiszen „megdolgoztak érte”. A másik ok, hogy a vagyonosodás folyamata náluk hosszabb, így több idejük van az új léthez alkalmazkodni. A vagyonalapítók többségének munkás- vagy középosztálybeli gyökerei vannak, és a hosszabb vagyonosodás okán egészségesebben tudnak átlépdelni a magasabb társadalmi státuszba. Elég idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy eredeti társadalmi osztályuk jellemzőit (mértékletesség, szorgalom, erőfeszítés, reziliencia, stb.) és a jelentős vagyonnal járó társadalmi osztály jellemzőit (tág üzleti lehetőségek, széles üzleti, tanácsadói és politikai kapcsolatrendszer, korlátlan tanulási, szórakozási, hobbi opciók, stb.) össze tudják egyeztetni és a két „világból” egy pozitív egyveleget összegyúrni.

Természetesen a vagyonalapítói lét sem mentes a kihívásoktól. Általában egy családi cég révén történik meg a vagyonosodás, amely az alapító szemében – és szívében – tulajdonképpen egy további gyermek. Sőt, egyes szakértők nem is gyermekként, hanem az alapító saját identitásának részeként azonosítják a céget. Amikor aztán sor kerül a cégvezetői utódlásra, vagy ad absurdum a cég eladására, az alapítónak szinte gyászfolyamaton kell végigmennie az erős lelki kötődés miatt. Saját és családja identitásának egy része egyik napról a másikra megszűnik, nem lesz hova naponta bemennie, nehéz és ismeretlen vagyonkezelési kérdésekkel szembesül, akár életcélját is elveszni érezheti.

A vagyonalapító környezetében sem csupa napsütés az élet. Egyrészt, a vagyonalapító egy átlagos családfőnél biztosan kevesebbet tud a családjával tölteni, s előfordul, hogy az együtt töltött minőségi idő hiányát pénzzel, ajándékokkal kompenzálja. A pénz így egyfajta manipulációs eszközzé válhat. Szoktuk továbbá mondani, hogy az alapítóknak „nagy az árnyéka”, egy ilyen sikeres ember mellett nehezebb kialakítani pozitív önértékelést. A vagyonalapítók szinte kivétel nélkül karizmatikus, öntörvényű emberek, akik megszokták, hogy a saját fejük után mennek. Nagyrészt ennek köszönhetik, hogy szinte a semmiből hoztak létre jelentős – és nem csak pénzügyi – értéket. A saját úthoz, saját véleményhez való ragaszkodás – amelyet egyébként az eredmények is visszaigazoltak – nehezíti a családtagok véleményének, ötleteinek érvényesülését. A vagyonalapítók részéről nagyon tudatos hozzáállás kell ahhoz, hogy a sikereiket megalapozó tulajdonságaikat családjuk körében mérsékeltebben engedjék érvényesülni…

Szeretnék rendszeresen értesülni a friss tartalmakról

Vagyontervezés
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.