Tudásátadás generációkon át – A cégépítés kihívásai

Én úgy tudom, hogy te viszonylag fiatal korodban eldöntötted, hogy vállalkozóként szeretnél majd dolgozni, de eredetileg nem az ajándéktárgy kereskedelembe vágtál bele, hanem volt több próbálkozásod is.

Nekem a vállalkozói lét kevésbé volt tudatos, inkább a véremből jött. Fiatalon még elég kevés dolgot döntöttem el előre, mindig csak az éppen előttem álló feladatot láttam magam előtt. Még középiskolás voltam, amikor az első üzleteimet kötöttem. Egyetem alatt már egész jó üzleteket tudtunk csinálni, volt, hogy egy nap alatt kerestünk 10.000 Ft-ot, ami a kilencvenes években jelentős összegnek számított. Aztán elkezdtük csinálni a büfét az egyetemi bulikon, ekkor már a feleségem is bekapcsolódott. Ő sütötte a palacsintát, mi kevertük az italokat és így lépésről lépésre haladva egyszer csak abban a kényszerhelyzetben voltunk, hogy egy vállalkozást kellett indítanunk.

Korábban dolgoztam a Roland Divatháznál, ahol a nyakkendők árusítása kapcsán jött egy igény a piac felől, hogy bővíthetnénk a termékkínálatot és én azt mondtam, hogy csináljuk meg. Az akkori tulajdonos ezt nem támogatta, így én elkezdtem külön a feleségemmel és a testvéremmel. 1993-ban, az első év sikere után azt gondolta a tulajdonos, hogy mégis vigyem be ezt a Rolandhoz, de nem tudtunk megegyezni, én eljöttem onnan és így lett kényszerből egy vállalkozásom. Ez volt 1995 végén, ekkor indult el a mostani Anda Present.

Tudnál arról mesélni, hogy neked mit tanított az előtted lévő generáció? A szüleid vagy esetleg a nagyszüleid milyen hatással voltak rád?

Én vidékről származom egy kis faluból, a szüleim szegények voltak, de mindent próbáltak megadni nekem. Egyetemista koromban sokszor idő előtt elfogyott a szüleim és nagyszüleim által adott anyagi hozzájárulás. Emiatt határoztam el, hogy a saját erőmből akarom majd többre vinni. Már az egyetemi évek alatt elkezdtem dolgozni, de beláttam, hogy ebből nem lesz meg az a szint, amit én szeretnék, és akkor valahogy kialakult bennem a vállalkozói hajlam. A szüleimtől leginkább azt kaptam, hogy legyek tisztességes. Alapvetően engem a becsvágy hajtott előre és tudatosság, távoli célok nélkül haladtam folyamatosan előre. Nagyobb kockázatot nem akartam vállalni – mint a környezetemben sokan -, inkább más utat szerettem volna járni.

Nagyon érdekes, hogy ez egyértelműen mintázatként figyelhető meg az ilyen családoknál, akiknek a története hasonló a tiédhez, hogy az első generáció az, aki felépít egy nagy vállalkozást, komoly értéket teremt, de utána is hajtja előre az akarat, a szándék, a többre vágyás és eszméletlen mennyiségű munkát és energiát belerakva építkezik tovább. Sokan küzdenek azzal, hogy ezt a szemléletet hogyan lehet átadni a következő generációnak, aki ebbe már beleszületett.

Úgy gondolom, hogy ezt a szemléletet nem lehet egy az egyben átadni. Teljesen más ez a generáció, mások az elvek, ráadásul a fiamnak, Ricsinek még a személyisége is nagyon eltérő az enyémtől. Az a képlet, ami akkor működött, most nem biztos, hogy működne, én elfogadtam ezt. Amikor elkezdtem átadni a fiamnak a cég vezetését, akkor ő azt mondta, hogy „Apa, én ezzel nem tudok mit csinálni, mert te emocionálisan, emberi kapcsolatokra építetted az egészet, én pedig csak folyamatokban tudok gondolkodni.” Ekkor elkezdtük átalakítani a szervezetet: szervezeti struktúra, folyamattervezés, rendszerek. Ő a saját elvei, meglátásai szerint fogja csinálni, valószínű, hogy a saját csapatát is fel kell majd építenie.

Úgy tudom, hogy neked két nagyon különböző érdeklődésű gyermeked van. Az egyik fiad részt vesz a vállalkozásban – még ha nem is mindent úgy gondol, mint ahogy te -, másik fiad viszont nem érdeklődik a vállalkozás iránt. Ez okoz problémát?

Én szerencsés vagyok, mert az ismeretségi körömben sokan generációváltásban vannak cégtulajdonosok és a nagyobb részüknél egyik gyerek sem akarja továbbvinni a vállalkozást. Érdekes egyébként, hogy én pont ellenkezőleg gondoltam annak idején, azt hittem, hogy a kisebbik fiam fogja majd továbbvinni, mert ő hasonlít habitusban sokkal inkább rám, ennek ellenére ő abszolút nem érdeklődik a cég iránt. De így is már legalább abban a szűk sávban vagyok, akinek nem azon kell gondolkodnia, hogyan adja el a céget és fejezze be az egészet.

Most vagyunk benne az átörökítési jogi procedúrában, amivel pont azt akarom kiküszöbölni és megoldani, hogy nem is rosszhiszeműen, de ne tudják elherdálni a céget. Például ha nem jól döntenek, vagy nem jól alakulnak a körülmények. Én szeretnék nekik egy olyan üzenetet hagyni ezzel, hogy a céget majd úgy vezesse Ricsi, ahogy a másik fiam is akarja. Lesz nekik a háttérben egy támasz a különleges vagy nehéz helyzetekben, ami vélhetően át tudja őket segíteni. Szerintem, ha életképesek, akkor erre majd nem lesz szükség. És az is fontos, hogy én az unokákat is illetve akár még a következő generációt is belevenném ebbe, hogy az ő tanításuk meglegyen előre biztonsággal, mert ők fogják majd sikeresen továbbvinni vagy újra felvirágoztatni a céget.

Hogy látod a hasonló körben lévő cégcsoportoknál ez a folyamat, hogy zajlott le?

Én azt látom, hogy nincs erre olyan bevált formula, amelyet követve jól át lehet adni a tudást és a tapasztalatot a cég irányításához. Ez minden családnál, minden embernél annyira eltér, hogy mindenkinek saját magának megtalálni azt az utat, ami sikeres lesz.

Te hol látod magadat és a gyermekeidet, illetve a cégcsoportot 10 év múlva?

Amikor elkezdtem az Andát az volt a tervem, hogy 40 évesen nyugdíjba megyek. Amikor 40 lettem, akkor azt mondtam, hogy ez még korai, legyen inkább 50. Aztán 50 lettem és azt mondtam, hogy szerintem soha, mert azt gondolom, hogy aki elmegy nyugdíjba az elindult a lejtőn. Amióta elkezdtük a cégátalakítást, kialakult a fejemben, hogy most már nem hátrébb, hanem feljebb szeretnék lépni. Én csak a cég stratégiai dolgaival, bizonyos területeivel szeretnék foglalkozni, és ameddig tudom, hozzátenni a tapasztalatomat.

Nemzetközi szinten jelenleg az 5-6. helyen vagyunk európai rangsorban az iparágunkban, de a jövőben akár a Top3-ba is bekerülhetünk. Szerintem manapság nem lehet 10 évet tervezni, én örülök, ha 3 évet látok előre. A 10 év talán még víziónak is sok. Egy cégcsoport irányításban rendkívül fontos, hogy nyitottan kell hozzáállni minden újdonsághoz és alapvetően a változáshoz. Senki nem tudja például, hogy a mesterséges intelligencia milyen világot hoz, azt gondolom, hogy aki nem foglalkozik vele, az hátrányba fog kerülni.

Mi az, amit máshogy csinálnál? Elsősorban nem a cégépítésben vagy az üzleti döntésekben, hanem a generációváltáshoz kapcsolódóan.

Talán a legfontosabb, hogy jobban részt vennék a fiaim életében. Mivel én elsősorban a cég feladataival foglalkoztam, eltávolodtunk egymástól és ezáltal ők is a cégtől. Most próbálom átadni nekik a tapasztalatokat. Ha még valamin változtatnék, az a gyermekeim oktatásához való hozzáállásom. Én nem szóltam bele a tanulmányaikba, nem is volt ennek hagyománya a mi családunkban. De jobb lett volna, ha ebben befolyásolom őket és külföldön tanulnak illetve utána elmennek külföldre dolgozni, tapasztalatot szerezni.

Nyilván az a nagyon nehéz, hogy amikor az ember elkezd egy céget építeni, nem arra készül, hogy ez majd egy sokmilliárdos vállalkozás lesz, és nem gondol rögtön az elején arra, hogy megfelelő struktúrát építsen ki és képezze az utódait. Szerintem az, hogy elindítottad ezt a folyamatot és az egyik gyereked érdeklődik, az már önmagában kiemel az átlag mezőnyből. Sokan talán azért nem beszélnek ezekről, mert nem sikerült a folyamat és a kudarcaikat sem szívesen osztják meg.

Ennek az egyik oka az lehet – amit már magamon is látok, bár még csak a kapujában vagyok –, hogy eljut az ember a nyugdíjas kor idejére kb. 60 évesen és bár csökken az erő, de nagyon meg akarja mutatni, hogy igenis képes jól vezetni a céget. Ami valószínűleg igaz is, csak aztán amikor majd eljut oda, hogy 70 éves lesz és valóban hátrébb akar lépni, addigra a gyerekei már szétszélednek és hiába akarja, már nem tudja átadni nekik a céget. Emiatt én azt gondolom, hogy minél előbb érdemes elkezdeni foglalkozni a generációváltás kérdésével, mert annál könnyebb dolgunk lesz később.