D

Aktualitások

Égitestek mozgását kiszámítani egyszerűbb, mint megérteni az emberi őrültséget

Isaac Newton, a történelem egyik legnagyobb elméje, nemcsak a fizika területén alkotott maradandót. Ő volt a brit Királyi Pénzverde igazgatója is, és komoly hatást gyakorolt az angol pénzügyi rendszerre. Közreműködésével Anglia áttért az ezüstalapú pénzrendszerről az aranyalapúra – amit később számos más ország is követett.

befektetés

SZERZŐ:

Rebák Attila, Erste

Newton befektetőként is tevékenykedett. A Déltengeri Társaság nevű vállalatban korán vásárolt részvényeket, amelyek később jelentős nyereséget hoztak számára. Azonban miután eladta a részesedését, a részvények árfolyama tovább emelkedett. Ez a helyzet annyira frusztrálta, hogy a csúcs közelében újra beszállt – ezúttal azonban már a vagyonának jelentős részével. Sajnos az árfolyamok hamarosan összeomlottak, és Newton szinte mindent elveszített.

A legenda szerint Newtonnak az eset után újra dolgoznia kellett, és olyannyira fájdalmas emlékké vált számára a Déltengeri Társaság, hogy a nevét sem volt szabad kiejteni a jelenlétében.

Ez az eset sokakban kérdéseket vet fel: hogyan hibázhatott egy ilyen zseniális elme? Miért nem tudott ellenállni a tömeghatásnak? Warren Buffett, a világ egyik legsikeresebb befektetője szerint a befektetésben nem az intelligencia dönt.

„Ha valaki eléri az átlagos intelligenciaszintet, a siker legfontosabb tényezője a temperamentum – az a képesség, hogy kontrollálni tudjuk a saját érzelmeinket és ösztöneinket, amelyek másokat bajba sodornak.”

James Montier Viselkedési befektetés című könyvében említ egy érdekes kísérletet, amely Matthew Eisenberger és Naomi Lieberman nevéhez fűződik. A kutatók egy számítógépes játékot fejlesztettek, amely a társadalmi kirekesztést szimulálta. Eközben az alanyok agyi aktivitását vizsgálták, és azt találták, hogy a kiközösítés fájdalma ugyanazokat az agyterületeket aktiválja, mint a fizikai fájdalom.

Ez rávilágít arra, miért olyan nehéz a tömegekkel szembenálló, fundamentumokon alapuló befektetési döntéseket hozni – és azokat következetesen fenntartani. Sokan itt buknak el a sikeres befektetéshez vezető úton, ugyanúgy, ahogy Newton is.

A jelenlegi piaci környezetben is gyakran láthatjuk, hogy egyes eszközök árfolyama elszakad a gazdasági alapoktól. Mégis rendkívül nehéz szembemenni a konszenzussal, és hideg fejjel, hosszú távon gondolkodni.

Newton hibájából tanulva érdemes emlékeztetni magunkat arra, hogy az érzelmi kontroll talán fontosabb, mint maga az intelligencia. Én magam erőt merítek Kipling híres verséből, amely segít megőrizni a nyugalmat a nehéz időkben:

Ha

Gyöngyös Imre fordítása

Ha mind téged hibáztat s körötted
fejét veszti s te nem veszted tied,
ha bízol magadban s a kétkedőknek
elnézed összes kétkedésüket,
ha várni tudsz és abban el nem fáradsz,
ha rágalomra vissza nem hazudsz,
ha gyűlölnek s nem gyűlölet a válasz,
túl jónak, bölcsnek mégsem tűnsz, ha tudsz.

befektetés

Szeretnék rendszeresen értesülni a friss tartalmakról

Vagyontervezés
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.