Az ezredforduló legelején érdekes kutatás zajlott Amerikában. Két pszichológus 48 családnál vizsgálta a gyermekek családtörténeti ismereteit és meglepő következtetésre jutottak. Minél többet tudtak a gyerekek a családjuk történetéről, annál erősebb volt az életük feletti befolyásuk érzése, magasabb az önbecsülésük, és annál inkább hittek abban, hogy családjuk jól működik. A „Mit tudsz a családodról?” skála bizonyult az érzelmi egészségük és boldogságuk legjobb előrejelzőjének. Kicsit később egy sajnálatos esemény, a szeptember 11-i terrortámadás alkalmat adott a következtetések újratesztelésére. A korábbi eredmények megerősítést nyertek: azok a gyerekek, akik többet tudtak a családjukról, ellenállóbbnak bizonyultak, vagyis mérsékelni tudták a stressz hatásait.

A pszichológusok azt találták, hogy minden családnak van egy, a családot egyesítő narratívája, amely három formát ölthet. Egyik a felemelkedő család narratívája. Ez Magyarországon például így hangozhat: „Az elmúlt rendszerben nem volt semmink. Aztán nagyapád- aki még csak szakmát tanult-  elkezdett géemkázni. Szüleid már főiskolára jártak. És most te a legjobb külföldi egyetemeken tanulsz …” A második az ereszkedő narratíva: „A kommunizmus előtt gyárunk és földjeink voltak. Aztán mindent elvettek tőlünk.”

A legegészségesebb a harmadik, un. hullámzó családi narratíva: „Sikeres családi vállalkozást építettünk, amely a legnagyobb munkáltató a környéken. Nagyapád a közösség oszlopa volt. Édesanyád sok helyi jótékonysági programot szervezett. De voltak kudarcaink is. Volt egy nagybátyád, akit egyszer letartóztattak. Leégett egy házunk. Apád elvesztette a munkáját. De nem számít, mi történt, mindig összetartottunk, mint egy család.”

Ha a történetek ennyire fontosak, vajon miért halogatják, sőt, kerülik a családok történeteik továbbadását? A válaszok általában banálisak: nincs időnk, nincs hozzá szakértelmünk, nem tudjuk, hogyan kezdjünk hozzá, stb.  A jó hír, hogy lehet kicsiben kezdeni, egy vállalkozó szellemű családtag notesszel és diktafonnal is elkezdheti felépíteni a családi történettárat. Ha pedig szintet akarunk ugrani, hazánkban is lehet immár találni kifejezetten a családi történetek rögzítésére szakosodott üzleti szolgáltatót.

Üzenetünk tehát a vagyonos családoknak: ha „jövőálló” családi vagyonra vágynak, érdemes megörökíteni, finomítani, majd újra és újra elmesélni mind a család pozitív pillanatainak, mind pedig a nehéz helyzetekből való visszakapaszkodások történetét. Így a gyerekeknél kialakul egy erős „generációkon átívelő” énrész, és tudni fogják, hogy valami náluk nagyobbhoz tartoznak. Ez önmagában növelheti annak esélyét, hogy a család több generáción keresztül boldogulni tudjon.