1995-ben Észtországban szokatlan dolog történt: egyetlen év alatt több házasságot bontottak fel, mint amennyit megkötöttek – száz új házasságra 106 válás jutott. A kiugrás mögött egy törvénymódosítás állt, és ez jól mutatja, hogy a válási statisztika nemcsak a párkapcsolatok tartósságáról, hanem a jogi keretekről és a házasodási szokásokról is sokat elárul. A BB tengely tizenegy országában a válások aránya három évtized alatt enyhén csökkent, a régión belüli különbségek jelentősen mérséklődtek – a balti térség azonban ma is kiemelkedik a mezőnyből. 

A mutató értelmezéséhez érdemes pontosan tisztázni, mit mér. A nyers válási arányszám az Eurostat meghatározása szerint az adott évben kimondott válások számát veti az év átlagos népességéhez, ezer lakosra vetítve. A nevezőben tehát nem a házaspárok, hanem a teljes lakosság szerepel, a gyermekeket és a sosem házasodottakat is beleértve. Ebből három fontos következmény adódik. Ahol kevesen kötnek házasságot, ott a válások száma is szükségszerűen alacsonyabb, így az alacsony érték nem feltétlenül tartósabb házasságokat jelent. A statisztika csak a jogilag felbontott házasságokat látja, az élettársi kapcsolatok megszűnését nem – az Eurostat maga is jelzi, hogy a házassági és válási adatok önmagukban nem adnak teljes képet a családok alakulásáról. Végül a válás időpontját a jogi eljárás is befolyásolja, így egy törvénymódosítás hirtelen kiugrást vagy visszaesést okozhat. A mutatónak ezért nincs kedvező vagy kedvezőtlen iránya; a rangsort a legmagasabb értéktől a legalacsonyabb felé állítottuk fel, értékítélet nélkül. 

A régiós átlag három évtized alatt 2,2-ről 1,7 válásra csökkent ezer lakosonként, ami valamivel meghaladja a 2024-es uniós átlagot (1,6). Beszédesebb azonban a mezőny összezáródása: 1995-ben a legmagasabb és a legalacsonyabb érték között 4,4 volt a különbség, mára 1,8. A kiegyenlítődés irányát jól jelzi, hogy a korábban magas értékű országokban csökkent a mutató, miközben a három legalacsonyabb szintről induló országban – Szlovéniában, Horvátországban és Lengyelországban – enyhén emelkedett. 

A rangsor élén a balti államok állnak: Lettország 2,8, Litvánia 2,5, Észtország 2,1 válással ezer lakosonként. Ez nemcsak a régióban kiemelkedő: 2024-ben Lettország és Litvánia az Európai Unió két legmagasabb válási arányszámát mutatta, Észtország pedig Finnországgal és Svédországgal holtversenyben a harmadik helyen állt. A magas szint nem új keletű: a demográfiai szakirodalom szerint Észtországban és Litvániában, hasonlóan Csehországhoz és Magyarországhoz, a válás már a rendszerváltás előtt is gyakori volt. Az észt 5,2-es érték 1995-ben ennek ellenére kivételes. Az abban az évben hatályba lépett új családjogi törvény lehetővé tette, hogy a házastársak közösen kérjék a válást, a kiugrás pedig a kutatók szerint az egyszerűbb eljárásra addig váró, felgyűlt igényt tükrözte. Az észt mutató azóta 2,1-re mérséklődött – ez a mezőny legnagyobb csökkenése. 

Az észt eset nem egyedi: a régió válási statisztikáiban több helyen is a jogszabályok lenyomata látszik. Lettországban 2011. február 1-jétől közjegyző előtt is fel lehet bontani a házasságot, ha mindkét fél egyetért: a mutató abban az évben 2,4-ről 4,0-re ugrott, majd fokozatosan visszatért a korábbi sávba. Csehországban fordított előjelű volt a hatás: egy szigorúbbnak ígérkező családjogi törvény előkészítésének híre 1996-ban rekordszámú, siettetett válást váltott ki, majd a törvény hatálybalépése után, 1998 októberétől a válások száma érezhetően visszaesett, és a cseh mutató 1999-ben 2,3-ra süllyedt. Romániában pedig a 2010-es törvénymódosítás óta a közös megegyezéssel válók bíróság helyett anyakönyvvezető vagy közjegyző előtt is lezárhatják az eljárást. 

A rangsor másik végén Szlovénia áll: mind a négy vizsgált évben itt volt a legalacsonyabb a válási arányszám, jelenleg 1,0, ami 2024-ben az unió második legalacsonyabb értéke volt. Előtte Románia (1,1), valamint Bulgária és Horvátország (egyaránt 1,3) következik. Az alacsony számok mögött azonban eltérő szerkezet húzódik. Szlovéniában és Bulgáriában 2024-ben a gyermekek többsége már házasságon kívül született, Szlovéniában pedig 2023-ban az unió legalacsonyabb házasságkötési arányszámát mérték – itt az alacsony válási ráta részben abból is fakad, hogy kevesebben házasodnak. Románia ezzel szemben 2023-ban az unió legmagasabb házasságkötési arányszámát mutatta, miközben válási aránya a legalacsonyabbak közé tartozik: ott sokan házasodnak, és viszonylag kevesen válnak. 

Magyarország a mezőny felső felében, Csehországgal holtversenyben a negyedik helyen áll, 1,9 válással ezer lakosonként. A magyar érték 1995-ben és 2009-ben egyaránt 2,4 volt, a 2010-es évek második felében érezhetően csökkent, 2019-re 1,8-ra. 2024-ben Magyarország azon hat uniós ország egyike volt, ahol a mutató az előző évhez képest emelkedett. Mindez magas házasodási hajlandósággal párosul: 2023-ban Magyarországon volt az unió harmadik legmagasabb házasságkötési arányszáma. 

A legutóbbi öt év adatai egy közös törést is magukban hordoznak. 2020-ban a válási arányszám mind a tizenegy országban csökkent, a régiós átlag 2,0-ről 1,7-re esett. A járvány a házasságkötéseket is visszavetette – az Eurostat szerint az uniós házasságkötési arányszám 2020-ban közel negyedével esett vissza -, a korlátozások pedig a bírósági és hivatali ügyintézést is lassíthatták. A mutató 2021-ben részben visszarendeződött, a 2024-es értékek azonban kilenc országban a járvány előtti szint alatt maradtak. 

A három évtizedes adatsor egy lassan csökkenő és egyre kiegyenlítettebb képet mutat: a régiós átlag mérséklődött, a szélsőségek közeledtek egymáshoz, a balti térség azonban tartósan a mezőny – és az unió – élén maradt. A számok olvasásakor érdemes szem előtt tartani, hogy a nyers válási arányszám egyszerre tükrözi a házasodási szokásokat, a jogi eljárások változásait és a párkapcsolatok alakulását. Egy alacsony érték jelenthet tartósabb házasságokat, de azt is, hogy kevesebben házasodnak, egy hirtelen kiugrás pedig gyakran nem a párkapcsolatok válságáról, hanem egy új jogszabályról árulkodik.