D
Aktualitások

Merülőben az elektromos forradalom

A lítium akkumulátor technológiában érdekelt cégek piaca korántsem alakul úgy, ahogy arra korábban számítottak.

Bár az utakon egyre többször találkozhatunk hangtalanul suhanó, zöld rendszámos, azaz teljesen elektromos, esetleg hibrid autókkal, a piacuk mégsem úgy alakul ahogy arra korábban számítani lehetett, amire a tőkepiacokon számos jel utal.

elektromos autó

SZERZŐ:

hold_alapkezelo_logo_1
NAGY ANDRÁS, ERSTE
Feleződött az árazás

Az egyik ilyen a Solactive Global Lithium Index elhúzódó gyenge teljesítménye. Ezt az indexet lítium akkumulátor technológiában érdekelt cégek alkotják, melyek egyaránt lehetnek bányatársaságok, mint például az Albemarle vagy akkumulátor gyártók, mint amilyen a Panasonic, Samsung SDI, de feltűnnek a legnagyobb elektromos autógyártók is az indextagok közül, mint a Tesla, vagy a BYD. Az index a 2021 decemberi csúcshoz képest már több, mint az értékének a felét elvesztette, ami arra utal, hogy a társaságok fundamentumainak megítélésében romlás következett be, elsősorban a növekedési várakozások visszaesésen keresztül.

A Solactive Global Lithium Index 5 éves árfolyam grafikonja

Forrás: Bloomberg

De már nemcsak a tőkepiacon láthatóak figyelmeztető jelek, de az újautó eladások terén is vannak változások. Decemberben 17%-kal csökkent Európában az újautó értékesítés ahogy egyre több országban csökkentik vagy egyenesen kivezették a támogatásokat. Németországban például 47,6%-kal esett vissza az elektromos autók eladása a támogatások kivezetésével.

A nagy kérdés, hogy csak átmeneti megingást, vagy tartósabb trendforduló jelét jelenti ez.

Mindeközben az elektromos autógyártók piacán nő a verseny, főként a kínai konkurencia van erőteljesen feljövőben, ami rombolja a marzsokat. A negyedik negyedévben a Tesla és az előzetes kommunikáció szerint a rivális BYD eredménye is elmaradt a várttól. Sőt a visszafogottsággal nem éppen vádolható Elon Musk is a korábbiaknál borúlátóbb a szektor kilátásait illetően, valószínűleg tartja, hogy nem fogja tudni teljesíteni a Tesla az elemzők által idénre várt 21%-os növekedést és a 2,19 millió autó eladását.

Átalakulás alatt az elektromos autópiac

Más autógyártókat is változtatásra, a stratégiájuk újragondolására késztet a kialakult környezet. A Renault bejelentette, hogy egyelőre mégsem viszi önállóan tőzsdére elektromosautó-üzletágát, az Ampere EV-t, a környezet romlása miatt. A Volkswagen akkumulátor üzletágának, a PowerCo-nak a leválasztásával kapcsolatban pedig bár ellentmondásos hírek érkeznek, de valószínűleg ezek a tervek is átmenetileg felfüggesztésre kerültek.

Összességében kijelenthető, hogy máris átalakulás alatt áll az elektromos autópiac. Az eladások konszolidálódhatnak, miközben a gyártók tekintetében a verseny élénkülése tapasztalható. A fogyasztóknak mindez javuló helyzetet teremtve, míg a befektetőknek érdemesebb az eddigieknél is óvatosabban közelíteniük az igencsak volatilis szektorhoz.

elektromos autó
Szeretnék rendszeresen értesülni a friss tartalmakról