D

Aktualitások

Utódlás Arnault módra

Az HBO Utódlás című drámasorozatát igen sokan kísérik-kísérték figyelemmel – a márciusban debütált utolsó évad első részét majdnem 2,5 millióan tekintették meg a premier napján. Azonban nem csak a képernyőkön követhetjük a világ egyik legnagyobb cégcsoportját irányító családjának fikciós utódlási folyamatait, mivel a francia LVMH vezetőjének, Bernard Arnaultnak a való életben is lassan választania kell, ki veszi át a helyét a vállalatbirodalma élén.

generációváltás

SZERZŐ:

Jalsovszky

Lajer Máté, Hold

Az Utódlást még 2018-ban mutatta be az HBO, amelyben egy hatalmas médiavállalatot irányító család, a Roy família nem mindig egyszerű belső folyamatait követhettük, miközben betekintést nyerhettünk a szupergazdagok életébe. Az alapkonfliktust az jelentette, hogy a család feje, Logan Roy, aki a Royco médiavállalat alapítója és vezérigazgatója, már az első részben arra adott okot, hogy minél előbb utódot találjanak számára (tehát a helyére).

Logan háromszor házasodott, összesen négy gyermeke született. Egy az első és három a második házasságából. A pozícióért az utóbb említett 3 gyermek száll versenybe a sorozatban, folyamatosan aláaknázva egymást és sokszor akaratlanul magukat is, csak azért, hogy minél több hatalomhoz juthassanak. Természetesen sok mellékszereplővel, mint kollégákkal, üzlet- és élettársakkal egészül ki a gárda, azonban mindig a család marad a fókuszban.

A sorozat elindulása óta igen sok családhoz hasonlították őket, miközben próbálták kitalálni, hogy vajon kiről is mintázhatták a történetírók a Roy családot. Akik a legközelebb álltak a sorozatban látott családhoz, az Rupert Murdoch és családja voltak. Rupert Murdoch egy ausztrál-amerikai médiamágnás, aki a News Corporationt alapította, és annak utódcégeinek, az ausztrál News Corp-nak, illetve az amerikai 21st Century Foxnak is (társ)ügyvezetője. 92 évesen.

A hasonlóságot igen egyszerű felfedezni, már csak a cégek megegyező típusa miatt is, azonban több közös pontjuk is van ennél. Ahogy Murdoch, úgy Logan Roy is jóval a nyugdíjkorhatáron túl tevékenykedik, miközben mindegyik gyermeke valamilyen pozícióban van a vállalatbirodalomban. Azonban a másik nagyon szembetűnő párhuzam az utolsó évadban tűnt fel a legtöbb nézőnek, amikor Logan Roy papírdobozokra állva mondott beszédet a szerkesztőségben. Ez pontosan idézte Rupert Murdoch 2007-ben, a Wall Street Journal szerkesztőségében tartott beszédét. 

generációváltás

Rupert Murdoch (bal) és Logan Roy (jobb) beszéd közben
Forrás: Mark Lennihan/AP, HBO

Továbbá, ahogy a bevezetőben is említettem, van egy másik család, akinek az első sorból követhetjük az éppen kibontakozó utódlását.

Bernard Jean Étienne Arnault francia üzleti mágnás, befektető, műgyűjtő, a világ jelenleg leggazdagabb embere. Alapítója, elnöke és vezérigazgatója az LVMH Moët Hennessy Louis Vuittonnak, ami, ahogy a HOLD portfóliókezelőjétől, Kun-Welsz Edittől is halhattuk nemrég a Millásreggeliben, a világ legnagyobb luxuscikkekkel foglalkozó vállalata és az első európai cég, amely átlépte az 500 milliárd dolláros piaci kapitalizációt.

Ahogy a Roy és Murdoch családnál, az Arnault család esetében is mind az öt gyerek az LVMH-ban dolgozik, és a Wall Street Journal szerint Arnault minden hónapban másfél órás ebédre hívja a 24-48 éves második generációt, hogy a vállalat stratégiájáról beszéljen velük és tanácsokat kérjen tőlük.

Arnault, ahogy Logan Roy is a sorozatban, kegyetlen üzletkötőként ismert, amely leginkább akkor mutatkozott meg, amikor szemet vetett a Hermès International, luxustáskákat gyártó cégre még 2011-ben. Az érdeklődése indokolt volt, ugyanis ezek a táskák sokszor (Marketinges Lányok figyelmébe ajánlva!) a részvényeknél vagy az aranynál is jobb befektetési eszköznek bizonyulnak minőségük és a hatalmas kereslet miatt.

A Hermès nem akarta az LVMH-t partnernek, ezért nem adta el neki a részesedést, amit meg akartak venni. Amivel viszont kiérdemelte a “farkas kasmírban” becenevet, az az a lépése volt, ahogy 2011 elején bejelentette, hogy titokban 20 százalékos részesedést szerzett a Hermèsben a leányvállalatain keresztül és részvénycsere ügyletek segítségével. Ezt a Hermès akkori vezérigazgatója olyan kommenttel illette, hogy

„Ha el akarsz csábítani egy gyönyörű nőt, nem azzal kezded, hogy hátulról megerőszakolod”. 

generációváltás

Bernard Arnault, a farkas kasmírban
Forrás: Louis Vuitton

Az első házasságából született gyermekei, Antoine és Delphine azok, akik a legesélyek arra, hogy apjukat kövessék az LVMH vezérigazgatójaként. A 45 éves Antoineról tavaly decemberben tűnt úgy, hogy átveszi a gyeplőt, amikor kinevezték a Christian Dior SE vezérigazgatójává, amely a Christian Dior márka irányítója és az LVMH többségi tulajdonosa. Alig egy hónappal később pedig Bernard egyetlen lányát, Delphine-t nevezte ki a Christian Dior Couture vezérigazgatójának, amely divatház a ruhakollekciók tervezésével és gyártásával foglalkozik.

Második házasságából született gyermekei, Alexandre, Frédéric és Jean sem várnak ölbe tett kézzel. Frédéric a TAG Heuer óragyártó cég vezérigazgatója, míg Jean a Louis Vuitton-órák fejlesztésért és marketingért felelős igazgatója. Alexandre pedig 23 évesen lett a RIMOWA vezérigazgatója, és az Off-White-ot is magába foglaló utcai ruházati márkákkal való együttműködés révén a hiánypótló poggyászcsaládot divatos márkává alakította át. Majd 2021-ben, csupán 28 évesen a Tiffany & Co. vállalat élére került.

utódlás, generációváltás

Az Arnault család (balról-jobbra): Alexandre, Frédéric, Jean, felesége Hélène, Bernard, Delphine és Antoine
Forrás: Lewis Joly/Sipa/AP

 Az LVMH-birodalom úgy lett kialakítva, hogy Bernard mind az öt gyermeke egyenlő részesedéssel rendelkezik egy holdingban, amely elméletileg letaszíthatná Arnault-t a trónjáról. Azonban van egy csavar: a gyerekek ezt csak akkor tehetik meg, ha egyhangúlag egyetértenek. A holdingban az elnöki tisztséget kétéves rotációs rendszerben látja el a második generáció.

Tavaly Arnault a Telegraphnak arról beszélt, Észak-Franciaországban felcseperedve látta a textilipari cégek örököseit, akik „megpihentek a babérjaikon” és elherdálták a vagyonukat.

„Ezért a gyerekeim esetében nagyon fontos volt, hogy már a kezdetektől fogva erős munkamorált adunk nekik”

– fejtette ki.

A most 74 éves Bernard néhány évig még biztosan nem készül a nyugdíjas életre (az LVMH tavaly 75-ről 80 évre emelte a vezérigazgatói korhatár tetejét), azonban egyértelműen látszik, hogy mindegyik gyermek ugrásra készen vár a visszalépés pillanatára. A részvényesek csak remélhetik, hogy a váltásnak más lefolyása lesz, mint ahogy azt az Utódlás sorozatban megtapasztalhattuk…

generációváltás

Szeretnék rendszeresen értesülni a friss tartalmakról