Ki szeretné, ha a húszéves gyereke egy nap azzal jönne haza, hogy

1. frigyre lépett azzal a hosszú hajúval, akivel a hétvégén ismerkedett meg, ÉS majdnem elég jól gitározza a Hotel Californiát?
2. Vagy hogy szeretné kikérni szülei véleményét arról, összeköltözzön-e a hosszú hajúval, hogy megismerjék egymást, egymás családját, sőt anyagi helyzetét, és eldöntsék, hogyan tovább?

Az első, az érzelmi alapú (szerelem esetén egyenesen bódultságban meghozott) döntés csak véletlenül lehet jó. Aki ezt választotta, annak még sok bölcsülnivalója van az életben. A szerelem (a heves, dopamin- és oxitocingeneráló verzió) evolúciós funkciója, hogy megolajozza az ismerkedés kínosan lassú folyamatát, hogy rózsaszín köddel lehetetlenítsen el bármiféle akadékoskodást. Azaz hogy a találkozásból minél előbb legyen utód.

Az evolúció gyerekszám alapján pontoz, a hosszú távú wellbeing senkit nem érdekel a dzsungelben. Úgy is mondhatjuk, a szerelem egy, a társadalom számára hasznos halmazállapot, az egyénnek inkább csak delíriumot okoz. Meg esetleg kárt – lásd még: alkohol.

A házasság alapvetően egészen más, mint azt Walt Disney üzeni. Gazdasági unió, pont mint egy vállalat. A célja, hogy a gyerekneveléshez szükséges extra outputot munkamegosztással, specializációval, azaz hatékonyságnöveléssel előállítsa. Ez nem jelenti azt, hogy kell gyerek a házassághoz, csak hát ha nincs, akkor minek ceremóniáskodni? Minek létrehozni egy vállalatot, ami aztán nem termel? Csak a költség van vele.

A fizetetlen munka

Menjünk bele ebbe a gazdasági unióba! Az egyszerűség kedvéért vegyünk egy egy keresetből élő családot, ahol a másik fél full-time háztartásbeli. Nehezítésképpen van két full-time gyerek is. És hogy egyszerű legyen a modellünk, a havi jövedelmét, száz forintot, minden hónapban pont elkölti a család közös kiadásaira. Ha ideológiailag motivált vagyok, akkor ezt úgy mondom, hogy a kereső fizetése száz, a háztartásbelié nulla, pedig szegény mennyit dolgozik otthon – elnyomás esete forog fenn.

Ha viszont közgazdász vagyok, akkor ezt úgy mondom, hogy a család jövedelme a családi erőfeszítésekért száz forint, amit együtt költenek el. Vagy úgy is mondhatnám, mindkettejük fizetése ötven forint, amiből aztán összedobnak, és fizetik belőle a közös kiadásaikat. Ez akkor is igaz, ha a jövedelem nagyobb, mint a kiadás, ugyanis amikor ez érdekes (válás esetén) a házasság során keletkezett megtakarítások is ketté vannak osztva.

Sajnálom, a »fizetetlen munka« után valójában jár fizetés: száz forintból ötven, a fele. Csuhajja.

Ahol hátrányt szenved a háztartásbeli válás esetén, az az, hogy neki nincs saját lényeges jövedelemtermelő képessége, hiszen karrier helyett a háztartást választotta. Lehet ezen sajnálkozni, de valójában nem versenyzett, nem képezte magát, nem tette ki magát a karrierrel járó stressznek, felelősségnek, implicit és explicit számonkérésnek – senki nem tesz a nevelőnek szemrehányást, mert matekból hármas került a bizonyítványba.

Vagyis azt a viszonylag kényelmes életet élte, amelyiket választotta. Ahogy a volánkerék-affinitású illető is választhat a stresszmentes, ám fáradtságos buszsofőri, vagy az esetleg halálos ralipilóta-állás közt. Nekem millió karrierlehetőséget kellett feladnom, hogy azon a vonalon haladjak, amelyiken. De nem erre fogom, hogy nem lettem bridzsvilágbajnok. Semmire sem fogom. Csak nem lettem.

Van az a mentalitás, hogy ha valakit a világon bánat ér, és az illető nem heteroszexuális, fehér férfi, akkor az a bánat egy orvosolandó társadalmi igazságtalanság. Nem az. A házasság és a vele járó munkamegosztás is egy trade-off. Sőt, a trade-offok csimborasszója. Az esetek nagy részében profitábilis vállalkozás (azért választják annyian), egy részében meg nem. Utólag derül ki, pont mint minden.

A langyos work-life balance

Úgy is lehet, hogy mindketten dolgoznak otthon is, meg karrierben is, és akkor mindenkinek lehet mindent – szól a kánon. Nem, nem lehet. Illetve ha az ember komolyan gondolja azt a karriert, akkor nem lehet. Két 75 százalékos munkaerőből sokkal kevesebb jön ki, mint egy 110 és egy 40 százalékosból. A legnagyobb amerikai mesterségesintelligencia-kutató központból ered a következő anekdota.

Akár férfiként, akár nőként akartál odamenni dolgozni, megkérdezték, hogy van-e, lesz-e gyereked. Ha igen, akkor mit keresel itt? Így te nem fogsz száztíz százalékot nyújtani. Lébecolni menj inkább máshova! Aztán most megnézhetjük, melyik kontinens hol tart AI-ban. Vagy bármiben. Európában versenyképesség nincs, csak hosszabb várható élettartam.

Kinek fütyül a robotporszívó?

Most lássunk egy tanmesét a felháborodás jegyében. AA és BB (a nemek kerülése fontos óvintézkedés a témában) együtt élnek, külön bankszámlával. AA munkahelyére indulóban megkéri BB-t, aki otthon tesz-vesz, hogy pakolja ki legyen szíves a mosogatógépet, meg esetleg porszívózzon is, mert porcicák, vagy mit szoktak ilyenkor mondani.

De BB ezeket nagyon unja, és inkább tanul, mert úgy nagyobb lesz az inputja a gazdasági unióba. Úgyhogy megkéri a szomszédot, CC-t, hogy segítsen. CC ezt örömmel teszi, mert jó szeme van és látja, hogy egy ígéretes startupba invesztál a porszívózásával. Ráadásul még jobban is csinálja, mint BB (a specializáció előnyei), úgyhogy AA a csillogó lakást látva boldog.

BB programozni tanul (ez egy AI előtti tanmese), sőt már keres is vele, úgyhogy vesz egy robotporszívót, hogy CC immár vasalhasson is. AA egyre boldogabb, hiszen BB egyre nagyobb rendben tartja a lakást, és még a pólóknak is élük van. E boldogság szempontjából elég mindegynek látszik, hogy BB munkáját látjuk, vagy CC-ét és a robotporszívóét. A nagy csillogásban gazdasági uniónk termőre fordult, jön a gyerek – közgazdászoknak megint csak teljesen lényegtelen, hogy AA-ból, BB-ből, vagy akár CC-ből.

Mostanra már a gyerekkel is sok a munka, pláne mert mellesleg csodagyerekként hegedül is. AA nagyon csodálkozik, hogy BB mindezt hogyan bírja. Nem tudja, hogy BB-nek időközben sikeres szoftvercége lett (mondom, pre-AI vagyunk) tekintélyes jövedelemmel, úgyhogy immár az ABC összes betűje nekik dolgozik.

Azaz BB a skálázhatatlan fizikai munkája helyett a szellemit értékesítette a világpiacon, és az árából házimunkát, gyereknevelést és hegedűórákat vásárol. És egy pillanatra megint gondolkodjunk el, hogy mi a különbség, hogy BB nyolc kart növesztett, és úgy oldja meg a ház körülit, vagy a Bill Gates-i úton? Közgazdaságilag semmi. Életminőség és produktivitás szempontjából meg sokkal jobb ez így.

AA sajnos nem közgazdász, úgyhogy amikor BB leülteti és elmeséli neki, mi a valós helyzet – hogy nemhogy nem saját kezűleg gebed meg, de még szórakozni is van ideje –, akkor összeomlik. Hát ő végig azt hitte, hogy BB is sokat dolgozik, miközben ő a munkahelyén húzza az igát! Ez a csillogó lakás így szartseér!

Konklúziók sora

Egy családban, ahol férj és feleség ugyanannyit dolgozik a munkahelyén, és ezzel ugyanannyit is keresnek (ne feledjük, alapvetően a munkabér a munka jó értékmérője, akkor is, ha ez az elv tud sérülni), akkor nem kérdés, hogy otthon is ugyanannyit kellene dolgozniuk. Viszont ha a kisegítő személyzet használatát az egyikük bére teszi lehetővé, akkor az bizony az ő házimunkakvótája.

Hogyne lenne mindegy, hogy órákon keresztül főztem azt a családi ebédet, vagy a magas béremből rendeltem?

A másik tanulság durvább. Ha valaki nagyon figyelt, akkor észrevehette, hogy a hírlevélben van egy ellentmondás. Hiszen ha a keresetet elfelezzük, akkor a robotporszívó (takarító, hegedűtanár) is mindkét fél házimunkája, egyenlő arányban. Valójában ez arra mutat rá, hogy ami máshol fizetetlen házimunkaként szerepel, az valójában túl van fizetve. Háztartási munkáért a szívsebész bérének a fele jár – pont annyi, mint a szívsebésznek. Azaz – ahol van ilyen – a család fő keresőjét kizsákmányolja a házasság intézménye. Elnyomás van!

A harmadik tanulság: a közgazdaságtan (a racionalitás) nem a családi béke megteremtése céljával jött létre, alkalmazása csak óvatosan javallt.