Aktualitások
MI AZ A TBSZ, ÉS MIÉRT JÓ, HA VAN? – MAGYARÁZ A HOLD
Sok kérdést kapunk olvasóinktól és ügyfeleinktől a HOLD vagyonkezelésére, a számlákra és szolgáltatásainkhoz kapcsolódó egyéb fogalmakra vonatkozóan. Ezekre válaszolunk egy sorozatban, ez a „Magyaráz a HOLD”.
SZERZŐ:
HOLDBLOG
Mi az a tartós befektetési számla?
Ahogy a HOLD Lexikon is írja: a Tartós Befektetési Számla vagy Szerződés, röviden TBSZ, egy olyan befektetési számla, melyet a gyűjtőévet követő 3, illetve 5 év végén adóengedmény, illetve adómentesség illet.
Ez azt jelenti, hogy a számlán lévő bármilyen nyilvánosan forgalomba hozott eszköz – legyen az részvény, kötvény vagy befektetési jegy – utáni hozamra adókedvezmény jár három év után, és teljes adómentesség öt év után, valamint a hozam időkorlát nélkül mentesül a szocho-fizetés kötelezettsége alól.
Miért jó, ha TBSZ-em van?
Az adó- és szocho-mentesség miatt, hiszen így az elért hozam nagyobb részét tudom adózás nélkül kivenni. Amennyiben az elhelyezett összeget nem veszem ki legalább 3 évig, akkor a 15 százalékos személyi jövedelemadó 10 százalékra csökken, öt év után pedig a befektetés adómentessé válik. A szocho-t viszont egyáltalán nem kell fizetni a TBSZ-en lévő összeg után.
Ezt többen valamilyen könyveléstechnikai trükknek gondolják, pedig nem: sokan élnek a lehetőséggel, a hazai TBSZ-állomány bő hatéves csúcsra került az idén, a rajtuk elhelyezett összeg pedig meghaladta a 4870 milliárd forintot.
Tehát a TBSZ-ről csak három év után jutok hozzá a pénzemhez?
Nem, a TBSZ bármikor „feltörhető”. Ez talán a legnagyobb félreértés a TBSZ körül. A TBSZ-számlákról is bármikor kivehetem az összeget hozamokkal együtt, csak három évnél korábbi feltörés esetén meg kell fizetnem a 15 százalékos adót, a számlám pedig megszűnik
Tehát a számla bármikor feltörhető, harmadik évtől kapom meg az adókedvezményt, az ötödik év végén pedig az adómentességet.
Azonban nem minősül TBSZ feltörésnek az olyan tranzakció, ami TBSZ-ről pénzkivonás nélkül történik. Erre példa, ha az egyik értékpapaír (pl. kötvény) eladásából befolyó pénzt egy másik értékpapír (pl. befektetési jegy) vásárlásra fordítjuk.
A TBSZ feltörésének számít, ha részösszeget veszek fel róla?
Részösszeget kizárólag a harmadik és az ötödik év utolsó napján vehetek fel adókedvezménnyel vagy adómentességgel a TBSZ megszűnése nélkül. Erről mindkét év vége előtt nyilatkoznom kell.
Honnantól számítják a három évet?
Azt az évet, amikor megnyitottuk a TBSZ-t, gyűjtőévnek hívjuk, mert csak ebben az évben lehet pénz küldeni a TBSZ-re, utána már nem.
A hároméves periódus a gyűjtőév utáni év január 1. napján indul.
Tehát aki 2024 júniusában nyit TBSZ-t, annak 2025-ben indul a hároméves periódusa, 2028-ban csökken először a fizetendő adó mértéke.
Hogy is volt ezekkel az évekkel?
- A számla megnyitásának éve a gyűjtőév. A gyűjtőév december 31-ig tart.
- A gyűjtőév utáni három évben: bármikor feltörhető a számla és kivehető a pénz szocho-tól mentesen, de 15 százalékos adó terheli a hozamot és a számla is megszűnik.
- A harmadik év utolsó napjáig nyilatkoznom kell, hogy felveszek-e részösszeget a számláról a TBSZ megszűnése nélkül a harmadik év utolsó napján. Egyedül a harmadik év utolsó napján tehetem ezt meg, amúgy a részösszeg kivétele a TBSZ megszűnésével jár.
- A három év letelte után, de az ötödik év előtt: bármikor feltörhető a számla, de a számla megszűnik, 10 százalékos adókulcs terheli a hozamot, ugyanakkor ez esetben is mentesülök a szocho-fizetés alól.
- Ötödik év utolsó napja előtt döntenem kell, hogy mi történjen a TBSZ-emmel az ötödik év után:
- Hagyom lejárni és megszűnni,
- Újraindíthatom az öt évet, ebben az esetben a lejáró TBSZ 5. éve azonos az új TBSZ gyűjtőévével.
- Kivehetem a TBSZ-en lévő pénznek akár egy részét is.
- A teljes adómentesség csak az ötödik év utolsó napján jár. De már az utolsó nap előtt kell döntenem a fenti lehetőségek közül. Ha elfelejtek nyilatkozni, akkor automatikusan lejár a TBSZ.
- Öt év után:
- Ha hagytam lejárni a TBSZ-t és nem rendelkeztem róla, akkor megszűnik a TBSZ, a rajta elhelyezett összegek adómentesen a főszámlára kerülnek.
- Ha újraindítottam az ötödik év végén a TBSZ-t, akkor az az új TBSZ első évének számít, és a fenti szabályok szerint törhetem fel és vehetek fel összegeket róla.
- A szocho-mentesség időkorlát nélkül jár.
Ki nyithat TBSZ-t?
Csak magánszemély (vagy magánszemély bizalmi vagyonkezelője), cég nevére nem lehet TBSZ-t nyitni.
A feltételek magyar állampolgárnál:
- betöltött 18. életév
- érvényes személyi igazolvány, vagy új típusú jogosítvány, vagy útlevél és lakcímkártya
- adóazonosító jel
A feltételek külföldi állampolgárnál:
- betöltött 18. életév
- útlevél vagy személyi igazolvány, magyarországi tartózkodásra jogosító okmány és magyar adóazonosító jel
Hogyan tudok TBSZ-t nyitni a HOLD-nál?
Attól függ, hogy milyen szolgáltatást veszek igénybe a HOLD-nál.
- Ha Online vagyonkezelést, akkor itt lehet elolvasni a részletes leírást.
- Ha pedig az Online befektetési alapokat keresem, akkor itt olvasható el a pontos útmutató.
- Ha pedig privát vagyonkezelést választok, akkor a HOLD privátbankára intézkedik a TBSZ ügyében.
Bármilyen befektetési eszköz lehet a TBSZ-en?
A törvény által felsorolt eszközök lehetnek rajta, azaz állampapírok, kötvények, részvények, devizaeszközök, befektetési jegyek, tőzsdén kereskedett alapok (ETF) és derivatívák is.
A HOLD-nál vezetett TBSZ-re csak a HOLD-nál elérhető befektetési jegyek helyezhetők.
Bármennyi pénzt berakhatok TBSZ-re?
Nem, az alsó határ egy összegben 25 ezer forint vagy ennek megfelelő deviza, ekkora kezdőtőke kell a számla nyitásához. Felső korlát nincs, akár milliárdokat is lehet TBSZ-en tartani.
Tehát forintot kell elhelyeznem a számlán?
Számlanyitáskor kizárólag pénzt tudok a TBSZ-emre rakni. Tehát sem értékpapírt, sem kötvényt nem tudok a számlámra utalni.
Mi történik a TBSZ-re utalt pénzzel?
- Online és privát vagyonkezelés esetén a TBSZ-en lévő összegből a HOLD szakemberei befektetési eszközöket vásárolnak, amit a TBSZ-re helyeznek.
- Ha viszont Online befektetési alapot választok, akkor nekem kell megvennem a kiválasztott alapot
Csak forintalapú TBSZ-t nyithatok?
A HOLD-nál euróalapú TBSZ-t is nyithatok. Ez ugyanúgy működik, mint a forintalapú, csak akkor kell jobban figyelni, ha a számlát idő előtt feltöröm. Ez esetben ugyanis az euró-forint árfolyamot a pillanatnyi MNB-középárfolyamon számolják.
Egy példa:
- beutalok TBSZ-re 100 eurót, amikor az euró-forint keresztárfolyam a 380-as szinten áll
- fél év múlva megszüntetem a TBSZ-t, továbbra is 100 euró van a számlámon, de a megszüntetés napján az euró-forint keresztárfolyam már a 400-as szinten van
- ebben az esetben a hozamot kiszámolásakor figyelembe kell venni a későbbi árfolyamot, azaz (400 HUF-380 HUF)*100 EUR=2 000 HUF nyereség keletkezett, ami után 15 százalék adót kell fizetnem.
Kamatot, hozamot kapok a TBSZ után?
A TBSZ-en lévő eszközök hozama automatikusan a számlára érkezik, ezt az alapösszeggel együtt lehet bármikor felvenni, az említett három év után pedig adókedvezménnyel tudom felvenni.
Önmagában a TBSZ után nem jár kamat. De a TBSZ-en lévő eszközök után járhat, ami szintén a TBSZ-re érkezik. A kamatokat és hozamokat az TBSZ-re helyezett alapösszeggel együtt tudom felvenni az általános szabályok szerint.
Hol nyithatok TBSZ-t?
Hitelintézetek és más pénzügyi szolgáltatóknál vezetik a számlákat, nyitni is itt lehet. A HOLD kifejezetten ajánlja az ügyfeleknek a TBSZ-eket, itt is lehet kötni szerződést.
Mennyibe kerül, hogy TBSZ-em lehessen?
A HOLD-nál a számlanyitás és a számlakezelés is díjmentes.
Ha TBSZ-t választok, akkor más számlám nem is lehet?
A HOLD-nál egy magánszemélynek több portfóliója is lehet, szóval több külön alszámlát is tudunk vezetni az ügyfeleknek.
TBSZ-en belül tudok átvezetni az Online befektetési alapok és az Online vagyonkezelési szolgáltatás között?
Igen. OVK (Online vagyonkezelés) esetén ki kehet választani az Online befektetési alap számlát, amennyiben azt már regisztrálták az Online befektetési alapok szolgáltatásba.
Online befektetési alapokból indított átvezetés esetén az „Üzenetküldés” funkcióra kattintva választhatom ki, hogy melyik OVK portfóliómra szeretném átvezetni és mekkora összeget. Fontos, hogy csak pénz átvezetésére van lehetőség, értékpapírra nem.
Akkor kinek is éri meg a TBSZ?
Mindenkinek, hiszen még ha az első három évben fel is töröm a TBSZ-t, a szochótól akkor is mentesülök. De leginkább annak éri meg, aki legalább 3 éves befektetésben gondolkozik, de a szocho-mentesség miatt mindenkinek hasznos lehet. Mivel azonban a feltörés nem jár pluszköltséggel, csak a mindenkori kamatadót kell utólag megfizetnünk a hozam után, így amennyiben nem vagyunk teljesen biztosak benne, hogy a rendelkezésre álló összeget a következő években fel szeretnénk használni érdemes lehet a Tartós Befektetési Számla mellett dönteni.
Szeretnék rendszeresen értesülni a friss tartalmakról