D

Aktualitások

HOGYAN VÁSÁROLD VISSZA Az 500 MILLIÓT ÉRŐ CÉGED 1 DOLLÁRÉRT?

Dave Portnoy  egy ügyes húzással  egy időre az amerikai pénzügyi világ koronázatlan királyává vált. Sporttal és popkultúrával foglalkozó médiacégét az elmúlt 3 év során több részletben, 500 millió dollárért értékesítette, majd egy hete potom 1 dollárért vásárolta vissza. A tranzakciót az év trade-jeként emlegetik, és az egész sztori jól világít rá arra, hogy az USA-ban tomboló kultúraharcból hogyan jöhet ki valaki meglehetősen gazdagon – ha meri vállalni a véleményét.

cégvásárlás

SZERZŐ:

hold_alapkezelo_logo_1

ÉNEKES TAMÁS, HOLD

A cenzúrázatlan sportújság

Dave Portnoy sosem volt az az ember, aki a politikai korrektség miatt visszafogta volna a véleményét. Hangos, határozott véleményű, szórakoztató ember volt már fiatal korától kezdve, ezért természetes módon indult karrierje elején az értékesítés irányába, és hamar egy IT-piackutató cég sales osztályán találta magát. Gyorsan rájött azonban, hogy a nagyvállalati kultúra nem való neki, inkább saját vállalkozásban kezdett gondolkozni. A millió dolláros ötlete mindössze annyi volt, hogy észrevette, milyen óriási különbség van aközött ahogy a médiában a szakértők beszélnek a sportról, és ahogy az emberek a barátaikkal a kocsmában beszélgetnek róla.

Úgy gondolta, a piacon lenne kereslet egy cenzúrázatlan, erős véleményeket megfogalmazó, vicces sportújság számára, ezért 2003-ban megalapította a Barstool Sports-ot.

cégvásárlás

A ma ismert online újság a több mint száz bloggerével, országos listákat vezető podcastjeivel és formabontó videóival messze jár már a szerény kezdetekhez képest. Portnoy az újságot először Bostonban, papíralapon kezdte terjeszteni, majd az internet és a közösségi média felfutásával jól lovagolta meg az online hullámokat, és sikeres online médiacéggé futtatta fel a Barstoolt. Habár a forma sokat változott, a stílus mindig hű maradt Portnoy eredeti elképzeléséhez, és ez tartós sikerreceptnek bizonyult. Olyannyira, hogy az újság idővel fel is keltette a figyelmét egy sporthoz köthető cégnek, aminek a Barstool olvasói tökéletes célközönség voltak.

PENN Entertainment

Szerintem a kedves olvasók közül sokan észrevették már azt az összefüggést, hogy a sportrajongó és a sportfogadásra sokat költő emberek halmazainak igen széles közös metszete van. Erre a felismerésre jutott a PENN Entertainment online fogadóiroda is, ami kiterjedt szerencsejáték-licenszekkel rendelkezik az USA azon államaiban, ahol legálisan művelhetik ezt a tevékenységet.

Az online szerencsejáték-cég növelni akarta országos ismertségét, és igyekezett beágyazni magát az amerikai kultúrába, így 2020 januárjában megvásárolta a Barstool Sports egy harmadát 163 millió dollárért. Portnoy időzítése itt is tökéletes volt, hiszen a 2020 tavaszán berobbanó Covid-válság hatására minden sporttevékenység leállt, megkérdőjelezve egy sportújság relevanciáját ebben az időszakban. Később persze a sportok visszatértek a régi kerékvágásba, és hősünk sikeresen értékesítette a maradék részesedését is a szerencsejáték cégnek, összesen 500 millió dollárért.

Az évek alatt országos hírnévre szert tevő Portnoy továbbra is közreműködött a Barstool életében. El Presidente néven továbbra is írta a publicisztikáit és a cég operatív vezetésében is aktív részt vállalt. A perszónája azonban kezdte túlnőni a Barstool újságot… Az amerikai kultúraharcban megfogalmazott erős véleménye és kiállása a szólásszabadság mellett közkedvelt szereplővé tette őt a republikánus véleményvezérek körében. A Covid alatt a cég eladásból származó bevételének jelentős részéből a lezárások miatt csődközelbe került kisvállalkozásokat megsegítő alapítványt hozott létre, a jó PR-ba viszont belerondított az a magánéleti folt, hogy több korábbi alkalmi partere is megvádolta szexuális zaklatással.

A kultúraharc kezdte bekebelezni Portnoy-t, aki – kis túlzással – a jobboldal szemében nem tudott olyat tenni vagy mondani, ami miatt elítélnék, a baloldal viszont az eredményeit nem volt hajlandó elismerni, és kategorikusan „rossz embernek” titulálta őt.

Az igencsak szabályozott keretek között működő amerikai szerencsejáték-cég életében kezdett egyre kényelmetlenebbé válni Portnoy médiaszereplése, és sajátos vezetési stílusa, ezért a viszonyuk kezdett elhidegülni. A PENN vezetői egyre gyakrabban nyúltak bele Portnoy döntéseibe, és saját nagyvállalati kultúrájukat kezdték erőltetni a Barstool Sportsnál is.

cégvásárlás

Az egér színre lép

Itt érünk el napjainkig, amikoris augusztus elején a PENN Entertainment bejelentette, hogy hosszas tárgyalás után sikerült megállapodniuk az ESPN sportcsatornával, és a PENN’s Barstool Sportsbook fogadóiroda ősztől ESPN Bet néven fog tovább operálni. Az ESPN-nek soha nem volt még ilyen szoros együttműködése egy fogadóirodával sem, azonban a kábeltévékre nehezedő pénzügyi nyomás kierőszakolta, hogy a sportcsatorna új bevételi forrás után nézzen.

Ez az új együttműködés azt jelentené, hogy a fogadóirodának már két médiacéggel is szoros viszonya van, ráadásul két teljesen különböző stílusúval. Az ESPN anyavállalata, a Disney a kultúraharc teljesen másik oldalán áll, mint Portnoy és a Bastool Sports, ezért a tárgyalások során arra utasították a PENN Entertainment-et, hogy a Barstool-ban szerzett (immáron 100 százalékos) tulajdonjogát teljesen le kell építse, különben nem jöhet létre az együttműködés.

A Disney felől érkező pénzügyi ajánlat, valamint az ESPN márkával való együttműködés lehetőségének hatására a PENN elfogadta a feltételeket, és belement, hogy a nemrég befejeződő felvásárlási folyamat ellenére megvál a Barstool Sports-tól.

Ami ezután történt arról nem sok információnk van, annyit viszont tudunk, hogy a Dave Portnoy-jal való (valószínűleg heves indulatokkal tűzdelt) tárgyalás után bejelentették, hogy a Barstool Sports teljes tulajdonjoga visszaszáll az alapítóra, akinek mindösszesen 1 dollárt kell fizetnie ezért. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a szerződés szerint, ha Portnoy újra eladná a céget, akkor a vételár fele a PENN Entertainment-et illeti meg, azonban erre Portnoy azt nyilatkozta, hogy soha többet nem hajlandó megválni a cégtől, és a részesedését a halott kezei közül kell majd kierőszakolnia annak, aki erre pályázik.

Hogy miért kapta vissza ilyen feltételekkel a cégét Portnoy, arról nincsenek pontos információink. Valószínűleg a Disney felől erős nyomás érkezett, hogy a deal-t véglegesítsék, és ők egy percig sem voltak hajlandóak együttműködni egy olyan céggel, aminek a Barstool Sports féle „anti-polkorrekt” médiacég a tulajdonában van. Innentől kezdve Portnoy tudta, hogy a kezében van az összes nyerő lap, és nem fogta vissza magát a tárgyalások során. Ezután a PENN-nél valószínűleg sokan reménykednek abban, hogy újra eladásra kerül idővel a Barstool, és legalább valamekkora részét visszaszerzik a felvásárlásra költött orbitális összegnek.

Ellovagolni a naplementébe

Dave Portnoy pedig ugyanott áll, mint három évvel ezelőtt: újra 100 százalékos tulajdonosa az általa alapított cégnek, csak éppen 500 millió dollárral több van a bankszámláján (ez persze így nem igaz, a vételár jó részét elvitte az adó, de azért sajnálni nem kell…), valamint újra elérte, hogy a fél internet róla beszéljen. A sikeres tranzakció megünnepléseként pedig – Portnoy stílusához hűen – megvásárolt egy 650 ezer dolláros lovat, majd közzétette Twitter-követői számára, hogy segítsenek az elnevezésében.

 

cégvásárlás

Szeretnék rendszeresen értesülni a friss tartalmakról