Idén májusban hunyt el Jim Simons, amerikai matematikus, filantróp és fedezeti alapkezelő. Bár neve sokak számára ismeretlen lehet, ő volt a minden idők egyik legsikeresebb befektetője. Vagyonát 2023 végén a Forbes 31 milliárd dollárra – tehát, több mint 11 ezer milliárd forintra – becsülte.

Teljesen egyedi megközelítéssel, a kor bevett gyakorlatának ellentmondva menedzselte alapjait, és olyan eredményeket produkált, amitől a hagyományos piaci hozamokhoz szokott befektetők elhűlnek.

Egy modell 35 éve

Az 1970-es években két fő befektetési megközelítés létezett: a technikai elemzés, amely az árfolyamgrafikonok vizuális tanulmányozásán alapul, valamint a fundamentális elemzés, amely az értékvezérlőkre (nyereség, elvárt hozam stb.) fókuszál.

Ezekkel szemben matematikusból befektetővé vált Jim Simons cége, a Monometrics, adatgyűjtésre és matematikai modellezésre épített, amelyek célja a piaci mozgások előrejelzése volt.

Bár többnyire matematikusok és fizikusok dolgoztak Simonsnak, a céget fokozatosan befektetési vállalkozássá alakították át, 1982-ben pedig átnevezték Renaissance Technologies-re. Az elején a vállalat eredmények tekintetében csak több-kevesebb sikerrel működött, Simons nem volt elégedett és „szisztematikusabb” stratégiai megközelítést akart.

1988-ban a Renaissance olyan neves matematikusokat vett fel, mint Leonard Baum és James Ax, majd elindították a Medallion alapot, amely 20 millió dollárral indult és egyetlen kvantitatív modell alapján működik a mai napig. Ez az integrált modell rengeteg adatot tárol, információvá alakítja őket és kereskedési döntéseket hoz.

Évtizedek veszteség nélkül

A Medallion az első két évben teljesen átlagosnak tekinthető (bruttó) hozamokat generált: 1988-ban 16 százalékot, 1989-ben pedig mindössze egy százalékot. Azonban ezt követően szó szerint áttörés történt: a hedge fund 1990 és 1994 között 78, 54, 47, 53 és 93 százalékos éves (bruttó) hozamokat csinált. A rendkívüli megtérülésnél talán csak az alap konzisztenciája a meglepőbb: a Medallion a mai napig nem zárt egyetlen egy évet sem veszteségesen. (Egész pontosabban egy évben, 1989-ben a befektetők a kezelési költségek miatt enyhe, háromszázalékos veszteséget realizáltak.)

Ilyen eredmény 35 év után aligha tudható be szerencsének, a Medallion ráadásul úgy csinál hatalmas profitot, hogy közben csak minimális kockázatot realizál.

Ez persze a Renaissance menedzsmentjének sem kerülte el a figyelmét, így 1993-tól a Medallion alapot bezárták a külsős befektetők számára (tehát csak a tulajdonosok és a cég dolgozói tehettek be ezentúl pénzt).

Máshogy is alakulhatott volna a Renaissance története. 1994 és 1998 között működött a Long-Term Capital Management (LTCM) nevű – szintén kvantitatív – hedge fund, amelyet Nobel-díjas közgazdászok alapítottak. Robert C. Merton és Myron Scholes többek között a Black-Scholes opcióárazási modell létrehozásáról híresek. 1994 és 1997 között az LTCM szintén nagyon magas, 40 százalék körüli éves hozamokat generált, igaz, mindezt húsz-harmincszoros tőkeáttétellel. Utóbbi – és egy szerencsétlenül felvett kamatswap pozíció – miatt az 1998-as orosz válság beköszöntével az LTCM csődbe ment,

és még az amerikai jegybanknak is be kellett avatkozni, hogy mérsékelje a hedge fund összeomlása miatt keletkező rendszerszintű stresszt.

A legjobb alap zárt

Ezzel szemben 2000-ben, a dotcom lufi kipukkadásának évében a Medallion 128,1 százalékos (bruttó) hozamot generált, miközben a kezelt vagyon kétmilliárd dollárra növekedett. 2002-re már ötmilliárd dollárt kezeltek, és ebben az évben emelték meg az alap díjait is: ötszázalékos (éves) fix díj mellett a sikerdíjat is 44 százalékra nőtt, ahol az úgynevezett high-water mark (hozam minimum, amely felett lehet sikerdíjat felszámolni) nulla százalék. Ez a standard iparági gyakorlatnak, a két százalék fixdíjnak és a 20 százalék sikerdíjnak több mint kétszerese.

Gregory Zuckerman a könyvében Robert Mercerre (a Renaissance korábbi CEO-ja) hivatkozva azt állítja, hogy a Medallion több ezer ügyletet végez percek alatt, azonban ezeknek mindössze 50,75 százaléka nyereséges. Az eredmények alapján viszont nagyon jó az alap hozam/kockázat (potenciális veszteség) aránya. Végül az extrém magas hozamokkal a Medallion alap is korlátokba ütközött: a kvantitatív stratégiának mérethatárai vannak, egy bizonyos összeg felett már nem lehet hatékonyan – az árfolyamok jelentős mozgatása nélkül – pozíciókat felvenni a piacon. 2010 óta 10 milliárd dollárban maximalizálták az alap által kezelt vagyont, a termelt hozamot kifizetik,

szinte kizárólag a dolgozók és a tulajdonosok fektethetnek be. Már amennyiben van „felszabadult” hely a bejövő tőkének.

100 dollárból 9 millió

A Medallion minden idők legsikeresebb befektetési alapja, amelynek teljesítményét érdemben csak minden idők legnagyobb befektetőihez és hedge fund menedzsereihez lehet hasonlítani. Az alap nettó éves hozama 1988 és 2022 között csaknem 40 százalék volt, ami azt jelenti, hogyha valaki 100 dollárt fektetett be az induláskor, akkor 2023 elején az összeg kilencmillió dollárra gyarapodott volna, feltételezve a tőke évenkénti újrabefektetését. (Erre a gyakorlatban vélhetően az alap bezárása és eszközértékének limitálása miatt, vagy csak keveseknek vagy senkinek nem volt lehetősége.)

Ezzel szemben 1988-ban az S&P 500-ba fektetett 100 dollár csak 3310 dollárra gyarapodott volna 2022 végéig.

A Medallion indulása óta több mint 100 milliárd dollárnyi nyereséget termelt a befektetőknek, működésének több mint 36 éve alatt mindössze egyszer zárta az évet (enyhe) veszteséggel, és kétszer teljesítette alul az S&P 500-at: az első és második évben.

A Renaissance-nak vannak a nyilvánosság számára elérhető alapjai, például a Renaissance Intézményi Részvényalap és a Renaissance Intézményi Diverzifikált Alfa Alap. Igaz, ezek más megközelítéssel működnek, mint a Medallion, a track-recordjuk rövidebb és a teljesítményük jóval szerényebb – sokszor a piacot is alulteljesítik.

Ennek egyszerű oka van: ha a többi alapot is hasonló elvek menték kezelnék, mint a Medalliont, az rontaná a tulajdonosok és munkavállalók saját, zárt alapjának teljesítményét.

Simons a „kvant király”

A Renaissance Technologies – kezelt vagyon alapján ma is a világ egyik legnagyobb fedezeti alapjai között van. Mivel privát formában működik és különösen nagy figyelmet fordítanak az üzleti titoktartásra, ezért meglehetősen keveset tudunk a Renaissance működéséről, illetve a pontos tulajdonosi struktúráról. Azt viszont tudjuk, hogy mai napig kerülik a nem pénzügyi, illetve közgazdasági hátterű alkalmazottak felvételét, a dolgozók harmada PhD-vel rendelkezik.

Jim Simons méltóképp kapta a „kvant király” becenevet. Élete során nemcsak kiemelkedő befektető, vállalkozó és akadémikus volt, hanem filantróp tevékenysége révén is maradandót alkotott. Az általa létrehozott Simons Alapítványon keresztül jelentős adományokat tett különböző oktatási intézményeknek és programoknak, amelyek első sorban matematika oktatásra és kutatásának irányulnak.

A matektanárból és kódtörőből lett hedge fund óriás a Wall Street emblematikus figurájaként vonult be a történelemkönyvekbe.