Az elmúlt évtizedek során a kapitalizmusnak köszönhetően a gazdaságok ugyan egyre hatékonyabbak lettek, de a társadalmon belüli vagyoni különbségek folyamatosan nőnek. Ráadásul a mögöttünk hagyott néhány év és várhatóan a következő évtized magasabb inflációs környezete csak erősíti ezt a folyamatot, egyre jobban nyílik az olló. Míg egyes társadalmi rétegeknek a tisztes megélhetés is komoly kihívást jelent, a szerencsésebb helyzetben élők egyre kevésbé fogyasztanak racionálisan.

A klasszikus fogyasztás, hogy egy adott áron megvásárolhatok valamit, mert megtehetem, már nem tud akkora örömöt okozni. Hiszen túl gyakori, egyeseknek túl egyszerű.

Mesterségesen kell nehezíteni a pályát, hogy mindenki élvezze – és az ár emelése ehhez talán már kevés.: az élményt a bizonytalanság, a verseny és a „szerencse” adja meg. A pszichológia ezt „dopamin-gazdaságnak” nevezi, ahol a jutalom nem a birtoklásból, hanem a megszerzés véletlenszerűségéből fakad. A luxus tehát ma már nem az, ami drága – hanem az, ami ritka és kiszámíthatatlanul megszerezhető.

A Labubu-sztori

Egy 38 éves kínai CEO és üzletember, Wang Ning vagyona egy nap alatt 1,6 milliárd dollárral nőtt (majd nem sokkal később még többel zuhant), pedig „csak” táskákra akasztható, szörnyecske alakú babákat árul. Az őrület berobbanásához persze kellett, hogy először 2024 tavaszán az ázsiai K-pop sztár, Lisa, majd 2025 elején Rihanna is egy-egy ilyen szörnnyel jelenjenek meg táskájukon.

A Pop Mart slágerterméke, a Labubu.
Forrás: Getty

A kezdeti hype pénzügyi sikerré kovácsolásához viszont legalább ekkora arányban járult hozzá a „blind box” üzleti modell. Ennek lényege, hogy számtalan féle Labubu érhető el, de vásárláskor vakon választunk egy dobozt és csak a kicsomagolás után derül ki, milyet is kaptunk. Így egy konkrétan vágyott darabot nem tudunk szándékosan megvásárolni, csak ha kellően kitartóak vagyunk, vagy ha szétnézünk a másodpiacon. Vannak Pop Mart boltok is, de a Labubuk terjedéséhez szükséges volt ez a modell.

A kollekciók gyűjtésének vágya, a véletlen szerepe és a ritkábban nyitható darabok nemcsak az elsődleges keresletet, de a másodpiacon a ritka szörnyek árát is elképesztően meg tudják dobni. A hongkongi tőzsdén jegyzett Pop Mart, a Labubu gyártója az őrületnek köszönhetően 2024 elejétől kezdve fokozatosan drágult és a kezdeti 20 hongkongi dolláros árfolyamról 320 fölé emelkedett, megtizenhétszerezve a jó időben befektetők tőkéjét.

És ez így korrekt?

A nyitogatós, „mystery box” modellek azonban morális kérdéseket vetnek fel. Számos más területen látunk hasonlót: a kosaras, focis, baseball vagy Pokémon kártyák esetében akár évtizedek óta. Legújabban, az elmúlt néhány évben azonban már a virtuális térben is a videójátékok világában: a FIFA vagy a Counter Strike játékokban csomagokat, dobozokat lehet vásárolni, amelyben eltérő tulajdonságú és értékű lapokat, focistákat vagy fegyvereket nyithatnak a játékosok.

A probléma azonban az, hogy a kimenetelek, sorsolás mechanizmusa megegyezik a szerencsejátékokkal: nagy eséllyel nem nyersz „semmit”, vagyis kis értékű, gyakori dolgokat. Nagyon kicsi, nullához közeli eséllyel viszont elképesztően ritka és értékes nyereményre tehetsz szert. A játékon belüli nyitogatásért viszont valós pénzzel fizetsz és egyes esetekben másodpiac is létezik, ahol valódi pénzzé tehető a nyeremény.

Durva sorok és médiafigyelem Németország első Pop Mart boltjának megnyitóján.
Forrás: Getty

Ezek a változó jutalmak agy dopaminrendszerét sokkal erősebben stimulálják, mint a garantált nyeremény. Ez az elv az alapja a kaszinók működésének is – és ugyanígy a mystery boxoknak. A vásárló tehát nem pusztán terméket vesz, hanem a remény pillanatát.

Elképesztő nagyságrendek a mystery box körül

A loot box-piac mára önálló iparág, tavaly meghaladta a 10 milliárd dolláros forgalmat, egy-egy játékban használt elem a pár dolláros nagyságrendtől a milliósig rúghat. Tavaly júniusban a Counter Strike egy konkrét játékeleme, egy „fegyver skin” 1 millió dollárért cserélt nyilvánosan gazdát. Azóta állítólag egy hasonló késért 1,5 millió dolláros ajánlatot tettek, de az eladó végül nem fogadta el az ajánlatot. A FIFA18 játékot közvetítő youtuber, ChrisMD pedig még 2017-ben csinált videót arról, hogy ötezer angol fontot fog kártyacsomagokra elkölteni, hogy végül az akkor egyértelműen két legnagyobb sztár, Cristiano Ronaldo és Messi közül szerezhesse meg az egyik játékost. Az elköltött horrorösszeg ellenére sem sikerült neki. A videóját a következő konklúzióval zárta:

„Don’t do packs, kids.”, azaz ne vegyetek FIFA csomagokat, gyerekek – utalva ezzel az egyéb káros szenvedélyekkel való párhuzamra.

Az egymillió dolláros skin.
Forrás: Skinswap.com

A bújtatott szerencsejáték

A nemzetközi jogi helyzet országonként eltérő. Bizonyos országokban az ilyen csomagok nyitását a jog a szerencsejáték kategóriájába sorolja (Hollandia), és minden játékfejlesztőnek be kell tartania a szerencsejátékokra vonatkozó előírásokat, beleértve a licenszek megszerzését és a nyerési esélyek nyilvánosságra hozatalát. Még kirívóbb Belgium esete, ahol a belga hatóságok megállapították, hogy az ilyen játékok nem felelnek meg a szerencsejátékok felé támasztott kritériumoknak, ezért jogellenesek. A legtöbb országban még zajlik a szabályozási folyamat, de az egyértelműnek tűnik, hogy a gyerekekre és fiatalokra gyakorolt hatások komolyak és súlyos etikai kérdéseket vetnek fel.

Ameddig viszont a fiatalokat nem érinti, jogi szabályozást nem súrol és a vagyoni különbségek is csak fokozódnak, a szerencsefaktorral bővített üzleti modell sikeressége hosszú távon velünk maradhat.