Erdősy Zsóka

ügyvéd

Zsóka 2017-ben végzett jogászként az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Tanulmányai során egy évet Svédországban is eltöltött. A jogi tanulmányait követően Zsóka adótanácsadó szakképesítést szerzett.

Szakmai pályafutását az egyik Big4 tanácsadó cégnél kezdte, ahol ügyvédjelöltként, elsősorban vállalati és ingatlan tranzakciókkal, jogi átvilágításokkal, adóperekkel és adóhatósági eljárásokkal foglalkozott. Ezt követően, immár ügyvédként, egy adójogra specializálódott ügyvédi irodához csatlakozott.

A Jalsovszky adózási csoportjában elsősorban cégcsoport restrukturálással és beruházásokhoz kapcsolódó adókedvezményekkel foglalkozik, emellett részt vesz a munkavállalói javadalmazással, IP kedvezményekkel és vagyontervezéssel kapcsolatos ötletek valóra váltásában is.

„Nagy kihívás az adótervezésben, hogy egyszerre kell precíznek és elmélyültnek is lenni.”